Szülői támogatás

A gyermekeknek első támasza a szülő, akik igyekeznek a tanulásban is segíteni, de sokszor eredménytelenül, konfliktusok árán.

Hogyan segítsünk úgy, hogy közben önállóbbá váljon?

Egy jó képességű gyermeknél különösen fontos, hogy a szülő ne csupán a tananyag elsajátításában segítsen, hanem a gyermek önálló gondolkodását és tanulási képességét is fejlessze.

Nem elég tudni, mit kellene megtanulnia. A szülőnek azt is érdemes megtanulnia, hogyan segítsen úgy, hogy a gyermek maga gondolkodjon, keresse a megoldást és dolgozza fel az információkat.

A jó szándékú segítség ugyanis néha éppen az önállósodást akadályozza.

Gyakran előfordul, hogy a szülő újra elmagyarázza azt, amit a gyermek az iskolában már hallott. Megmutatja a megoldást, elmondja a választ – miközben a gyermeknek valójában arra lenne szüksége, hogy kérdésekkel, megfelelő irányítással és gondolkodásra ösztönzéssel jusson el a megoldásig.

Ha mindig anya vagy apa magyarázza el, a gyermek könnyen hozzászokik ahhoz, hogy a segítség kívülről érkezik. Így pedig kevésbé fejlődik az önálló problémamegoldása, a saját tanulási stratégiája és a megértésre épülő gondolkodása.

Nem többet kell segíteni. Jobban.

A szülői támogatás célja nem az, hogy a szülő legyen a gyermek „második tanára”.

Hanem az, hogy megtanulja:

• mikor segítsen és mikor engedje önállóan dolgozni a gyermeket,
• milyen kérdésekkel indítsa el a gondolkodását,
• hogyan segítsen anélkül, hogy helyette oldaná meg a feladatot,
• hogyan támogassa az önálló tanulási szokások kialakulását,
• hogyan kezelje a tanulási elakadásokat,
• és hogyan adjon olyan támogatást, amely hosszú távon önállóbbá, nem pedig segítségfüggővé teszi a gyermeket.

Ha a szülő azt tapasztalja, hogy gyermeke jó képességű, mégsem halad megfelelően a tanulásban, vagy egyre több segítséget igényel, érdemes szakemberrel átbeszélni, hol akad el a folyamat, és hogyan lehet jól irányítani a gyermeket.